ict üzletág

Új, modern és hatékony mentésirányítási rendszer lép működésbe Magyarországon

ict

Új, modern és hatékony mentésirányítási rendszer lép működésbe Magyarországon

2014-től (várhatóan júniustól) Magyarországon is európai színvonalú, modern és jóval hatékonyabban működő mentésirányítási rendszer (MIR) szolgálja ki az ellátásra szorulókat, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által 2013-ban kiírt tender ugyanis május végén zárul. A kiírást – a kilenc jelentkező közül – az Enterprise Group és a Tigra Kft. közösen, konzorciumban nyerte meg; az új MIR a tervek szerint június elején lép működésbe.

 

Az OMSZ-nek nem volt idegen az Enterprise Group tevékenysége, hiszen 20 éve használják elégedettséggel a magyar cég által szállított 104-es segélyhívást fogadó telefonrendszert. A konzorcium keretében az Enterprise Group ICT üzletága a telefónia, valamint az informatikai hálózat fejlesztését végzi - főbb feladatai közé tartozik többek között a segélyhívások fogadásának biztosítása, a hívások munkatársak (ügyintézők) közötti elosztása, a kiszolgáló informatikai hálózat és információvédelmi rendszer fejlesztése, valamint a hanganyagok rögzítésének és archiválásának megoldása -, a Tigra Kft. pedig - az Enterprise munkatársaival közösen - a mentésirányítást támogató rendszer (CAD) bevezetéséért, továbbá az adatközponti infrastruktúra szállításáért, illetve beüzemeléséért felel.

 

A MIR fejlesztése kapcsán két fő célt tűzött ki az OMSZ: a jelenlegi 15 percen belüli kiérkezési arány 79,80%-ról 86,80%-ra emelkedjen, valamint az eddigi 70%-ról 80%-ra növekedjen a megfelelő egység riasztási aránya is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy minden hívásnál az a mentő indul el a hívás helyszínére, mely az adott esethez szükséges minden eszközzel rendelkezik. Ehhez egy olyan komplex támogató rendszerre van szükség, mellyel a munkatársak munkakörülményei jelentős mértékben javulhatnak, munkájukat magasabb színvonalon végezhetik, valamint amellyel a szervezet megfelelhet az európai normatíváknak és a 21. század követelményeinek is.

 

Jelenleg Magyarországon 260 mentőállomás működik, ezeken lévő mentőegységeket 20 mentésirányítási csoport és egy válságkezelő központ szakállománya vezényli. A közel 200 mentésirányítási munkahelyen lévő többmonitoros munkaállomás az esetek elektronikus rögzítésén felül, oxiológiai (sürgősségi ellátás) protokollban, navigációban és grafikus térkép-megjelenítésben, valamint erőforrás tervezésben is segíti a mentésirányító állomány munkáját. A MIR projekt során közel 1000 mentőautót szerelnek fel intelligens fedélzeti terminállal, melyen megjelennek a mentésirányítási rendszerrel rögzített hívások adatai: a bejelentő neve, elérhetősége, az eset adatai, navigációhoz szükséges cím, térképi adatok, koordináták. Az intelligens fedélzeti terminálnak köszönhetően a mentő elindulhat a helyszínre a pontos adatok ismerete nélkül is, hiszen útközben, elektronikus formában megkapják a szükséges információkat az esetről, ezzel pedig csökken a kiérkezéshez szükséges idő.

 

A júniustól működésbe lépő új MIR nem csupán a prehospitális sürgősségi ellátás minőségét javítja majd jelentősen, hanem biztosítja az esélyegyenlőséget is az ellátásra szoruló állampolgárok számára a helytől és időtől független, magas szakmai színvonalon nyújtott szolgáltatásokon keresztül, hiszen azokon a helyeken is garantált lesz az időben történő kiérkezés, ahol a mentőhálózat kevésbé fejlett, vagy az útviszonyok nem megfelelőek, esetleg nagy távolságokat kell áthidalni.

 

A MIR bevezetése kapcsán a két cég nagy hangsúlyt fektet az oktatásra is. "Önmagában a telepítés és a számtalan funkció kevés, ha nincs meg az OMSZ személyzete részéről a magabiztos kezelés és az elhivatottság. Rendkívül fontos, hogy akik használják, a lehető legjobban ki tudják használni a műszaki támogatást, és magabiztosan kezeljék a rendszert, hisz az élesítés után már nem lesz idő a tanulásra és a funkciók megismerésére, akkor már emberéletek múlhatnak a teljes körű és pontos ismereteken" - mondja Orbán Előd, az Enterprise Group ügyvezető igazgatója.

 

Az új MIR, illetve a fedélzeti terminálok nagy lehetőségeket rejtenek a jövőre nézve is, további fejlesztésekkel például a terminál összeköthetővé válhat a mentőben található fiziológiai egységekkel, így az autóban mért értékeket elektronikus formában továbbíthatják az ellátó intézményeknek. Ezzel szükségtelenné válna az adatok újbóli felvitele, valamint a kórelőzmények is - gyógyszerallergia és egyéb információk - megtekinthetővé válhatnak, így a páciens gyors és hatékony ellátást kaphat.

 

Az egészségügyi IT infrastruktúra vonalán maradva az Enterprise Software üzletága is nagy előrelépést tett: hamarosan bemutatja a cég a technológiailag és arculatig is teljesen megújított EMMA 2.0-t, mely a felhasználói tapasztalatokra építve számos új funkcióval kiegészülve teszi még teljesebbé a használatot. A verzió egyik nagy újdonsága többek között a betegazonosítás területén alkalmazható arcfelismerő rendszer lesz, melynek demo verziója az áprilisi Magyar Kórházszövetség idei kongresszusán mutatkozik be.

 

A PLM üzletág két nagy sikere, hogy a cég a tavalyi évben Siemens Top Partnerré vált a CEE régióban, valamint a nemzetközileg elismert Vero Software disztribútoraként kezdhette meg az évet. Az Enterprise Group ugyanis 2014. január 1-jétől a Vero Software, a világ egyik vezető CAD/CAM szoftvereket gyártó vállalatának viszonteladó partnere. Ezzel egyidejűleg a termékekhez csatlakozó egyéb feladatokat - mint a termék lokalizáció, illetve a magyar nyelvű honlapok készítése - is átvállalta a korábbi magyarországi forgalmazótól. A Consulting üzletág is eredményes évet zárt, a vállalat meghosszabbította SAP Gold Partneri státuszát, valamint Közszféra minősítést szerzett. E státuszoknak köszönhetően a vállalat Consulting üzletága különösen rugalmas és kedvező feltételű SAP bevezetési és támogatási szolgáltatásokat nyújthat a legkülönbözőbb iparágakban jelenlévő nagyvállalati ügyfeleinek.

Letöltés

Kérjük, töltse ki az űrlapot a szakmai anyag letöltéséhez.

* kötelező mezők