ict üzletág

ICT VIP SZAKMAI RENDEZVÉNY – FARKASMÁLY SZEPTEMBER 28-29.

ICT VIP SZAKMAI RENDEZVÉNY – FARKASMÁLY SZEPTEMBER 28-29.

Idén már harmadszorra rendeztük meg különleges őszi VIP ügyfél rendezvényünket. Talán sokat emlékeznek arra, hogy elmúlt években merre jártunk már. Idézzük is fel.  Hagyományokhoz híven mindig egy különleges borvidékre kalandozzuk el ügyfeleinket, lehetőségünk volt már együtt Szekszárdon a Bodri birtok és pincészet felfedezésére, majd azt követően Mórra utaztunk és Miklós Csabi messze földön ismert vendégszeretetét élvezhettük dűlőtúrán. Az idei rendezvénynek Farkasmály adott otthont, ahol a programok mellett csodálatos kilátás ejtett hatalmául bennünket, hiszen Gyöngyös melletti települést északról a Mátra, délről az Alföld zárja magába.

 

Szakmai előadásunk elsődleges céljának azt tartottuk, hogy ügyfeleinket első kézből értesítsük a kivezetésre kerülő Unify OpenStage IP készülékeinkről. Hiszen tudjuk, hogy ügyfeleink preferáltjai közé sorolható ez a termékcsalád.

 

 

 

Két napos rendezvényünket Juhász László üzletág igazgató nyitotta meg köszöntésével, előadása során ismertette az ICT üzletág gyártói együttműködéseit és felvázolta napunk tematikáját. Ezt követően a szót Rakoncza Zsolt (Regional Manager) vette át a FORTINET-től, aki bemutatta ügyfeleinknek különleges szolgáltatásaik előnyeit és hatékonyságait.


Nagy János ICT stratégiai tanácsadója áttekintést adott partnereinknek a kivonul termékcsalád helyettesítő termékéről. A teljes körű OpenStage 4000-es ismertető után Hadházy János ICT ügyfélmenedzsere tartott bemutatót Unify GDPR megfeleléségről, hogy ő is óva intette ügyfeleinket, hogy az kivezetés ideje gyorsan bekövetkezik 2018.november 5.

 

 

A szakmai előadássorozatot követően, lehetőségünk volt felfedezni a Mátra gyomrában végig húzódó pincerendszert, egy közel két órás túra alkalmával megismerhettük a borvidék jellegzetes szőlő és borfajtáit, majd egy különleges borvacsorával zártuk egész napos programsorozatainkat.

Nagy örömünkre szolgált, hogy idén újra színes szakmai és szabadidős tartalommal tölthettük meg rendezvényünket, immáron nagyobb létszámmal ügyfeleink idén is nagyfokú elégedettségüket fejezték ki, ebből kifolyólag üzletágunk további hasonló programokat is tervez.

 

 



Letöltés

Kérjük, töltse ki az űrlapot a szakmai anyag letöltéséhez.

* kötelező mezők