hírek

hírek

hírek

VI. Országos Solid Edge és EDGECAM Verseny – 2018

2018-04-18


Idén 6. alkalommal került megrendezésre az Országos Solid Edge és Edgecam Verseny. Az Enterprise Group PLM és NCT Akadémia közös rendezvényén középiskolás diákok mérhették össze tudásukat.

 

A nevezéshez a diákoknak március 21-ig kellett benyújtaniuk pályamunkáikat, amelyek alapján az Enterprise Group szakmai csapata választotta ki a versenybe kerülőket. A megmérettetésre április 6-án, az NCT Akadémia egyik tantermében került sor, összesen 16 iskola 20 Solid Edge és 9 Edgecam versenyzőjének részvételével.

 

A rendezvényt az NCT részéről Dranka Róbert, az Enterprise Gorup részéről pedig Melkovics Péterés Szűcs Imre nyitották meg. Ők rövid bemutatót tartottak a PLM üzletágról, ismertették a diákokkal a programot, illetve a sikeres feladatmegoldáshoz szükséges információkat, majd hivatalosan is kezdetét vette a verseny.

 

 

A feladatok megoldására, a korábbi évekhez hasonlóan idén is 3 órát kaptak a diákok, munkájukat pedig Szűcs Imre, Huszár AndrásVeres TiborKiss TiborSzabó Zoltán és Gyönyörű Attilafelügyelte és segítette.

 

A versennyel párhuzamosan a diákokkal érkező felkészítő tanárok izgalmas előadásokat hallgathattak meg a rendezvény támogató partnerei; a Hexagon Metrology és a Seco-Tools Kft. jóvoltából.

 

 

A feladatok megoldása után egy ebédszünet következett, amit a Seco-Tools munkatársának marási stratégiákról tartott előadása követett. Az előadás végére a feladatok ellenőrzése is lezajlott, így kezdetét vehette az eredményhirdetés. A győztes munkákat többek között olyan értékes díjakkal jutalmazták, mint okosóra, bluetooth fejhallgató vagy 3D téregér.

 

 

Díjazottak Solid Edge kategóriában:

  1. helyezett: Horváth Bálint (Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont)
  2. helyezett: Barkóczi Enikő (Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont)
  3. helyezett: Gáspár Balázs (Ipari Szakközépiskola Komárom)

Díjazottak Edgecam kategóriában:

  1. helyezett: Orova László Illés (Győri Műszaki Szakképzési Centrum  Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
  2. helyezett: Kapocsi Máté (Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
  3. helyezett: Hegedűs Ádám (II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakgimnázium)

A verseny különdíjasa:

  • Árvai Tamás (Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

 

A rendezvény újfent bizonyította, hogy már csak a részvét miatt is megéri nevezni, hiszen a diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy felmérhessék képességeiket és közvetlen kapcsolatot építhessenek a rendezvényt szervező és támogató cégek rendkívül nyitott szakembereivel. Az eddigi sikerekre alapozva, 2019-ben is számíthatunk az országos versenyre, így a lehetőség jövőre ismét adott lesz a vállalkozó szellemű középiskolás diákok számára.

 

A tavalyi versenyről és nyertesekről itt olvashat! 

 

Forrás: www.cnc.hu

 

 

Sajtókapcsolat
Kommunikációs partnerünk a Corpus Communications Kft.
Corpus Communications
1037 Budapest, Szépvölgyi út 141.
Tel: +36 1 321 1516    Mail: virag.csorbai@corpuscom.hu    Web: corpuscom.hu

Hírek

Letöltés

Kérjük, töltse ki az űrlapot a szakmai anyag letöltéséhez.

* kötelező mezők