hírek

hírek

hírek

Vero-Seco Nyílt Nap 2017

2017-04-24


Tanulságos előadásokat és egy izgalmas forgácsolási bemutatót láthattak az érdeklődők április 6-án, az Enterprise Group PLM üzletága és a Seco Tools által közösen rendezett nyílt napon.

 

Ismét megrendezésre került az Enterprise Group és a Seco Tools közötti hatékony partnerségi kapcsolat eredményeként született nyílt nap. Az esemény célja, hogy rámutasson a terméktervezés és -gyártás folyamatának két legalapvetőbb faktora – a megfelelő CAM szoftver és a megfelelő szerszámok használata – közötti kapcsolat jelentőségére, amelyet a két cég együttműködéséből létrejött termékek is remekül példáznak.

Megnyitó és előadások

A rendezvényt Suba Pál, a Seco Tools kereskedelmi igazgatója nyitotta meg, aki ismertette a nap menetét és az előadások tartalmát, bemutatta csapatát, majd átadta a szót Gyönyörű Attilának, az Enterprise Group értékesítőjének. Attila, rövid prezentációjában áttekintést adott az Enterprise Group profiljáról, majd részletesebben is bemutatta a cége által értékesített világvezető CAD/CAM szoftverfejlesztő Vero Software vállalatot és megoldásait.

 

 

Míg a tavalyi évben főként a – Seco Tools által is használt – elsősorban alkatrészgyártáshoz ajánlott, Edgecam CAM megoldás bemutatásáról esett szó, addig idén a szerszámgyártó ipar számára fejlesztett, CAD/CAM megoldásokat kínáló szoftverre, a VISI-re került a fókusz.

 

Szabó Zoltán előadása ennek megfelelően már specifikusan a VISI-ről szólt – betekinthettünk annak a működésébe, funkcióiba, illetve a szoftverben rejlő lehetőségekbe. Megismerkedhettünk a VISI különböző csomagjaival, főként az akár többtengelyes CNC programozáshoz és huzalszikraforgácsoláshoz is alkalmas megmunkálási modullal, melyek közül a 2D-s, 3D-s és 5D-s marási megoldásokból részletesebb betekintést is kaphattunk.

 

 

 

A bemutatóban egy megrendelőtől kapott modell példáján keresztül kaptunk rálátást a szoftver felhasználói felületére és modellezési lehetőségeire, különböző marási és fúrási műveleteire, valamint széles körű szerszámtárára. Előadása végén, Zoltán a szerszámpályák generálására és optimalizálására is kitért, több lehetséges alternatívát is mutatva a szükséges pályák tervezéséhez, felhívva ezzel a figyelmet arra, hatékonyság szempontjából milyen sokat számítanak az adott feladathoz megfelelően kiválasztott szerszámok.

Ebéd és bemutató

Az előadások után, a Seco Tools egy ebédre invitált minket a szomszédos Trófea étterembe, így újult erővel kezdhettünk neki a nap második felének. Ebben az etapban a szervezők egy Mold&Die forgácsolási bemutatóval készültek: Mátyás István, a Seco Tools mérnöke és műszaki tanácsadója egy Deckel Maho DMU 60 monoBLOCK megmunkálóközponton mutatott be számos különböző szerszámot, röviden ismertetve azok kialakítását és funkcióit.

 

 

 

A bemutató után a látogatók feltehették kérdéseiket és konzultálhattak az Enterprise Group és a Seco Tools szakembereivel.

Akár szerszámipari vállalkozása van, akár alkalmazottként dolgozik a területen, esetleg hobbiból érdeklődik a terméktervezés és -gyártás iránt, érdemes jövőre is ellátogatnia a nyílt napra. A rendezvényen két olyan vállalat szakembereitől tanulhat első kézből, amelyek több éves tapasztalattal, tudással és jelentős kapcsolati hálózattal rendelkeznek a területen, így mindenképpen hasznos információval gazdagodhat és még a segítőkész, kedélyes alkalmazottakkal is megismerkedhet.

 

Forrás: www.cnc.hu

Sajtókapcsolat
Kommunikációs partnerünk a Corpus Communications Kft.
Corpus Communications
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Tel: +36 1 321 1516    Mail: mail@corpuscom.hu    Web: corpuscom.hu

Hírek