hírek

hírek

hírek

Átfogó szervezetfejlesztés az ICT üzletágnál: Interjú Juhász László üzletág igazgatóval

2016-11-10


Jelentős projektek, megújuló partnerségi viszonyok, messzire tekintő jövőkép – Juhász László ICT üzletág igazgatóval a 2016-os év tapasztalatairól és a jövő év terveiről beszélgettünk.

 

Kérlek, pár mondatban értékeld az ICT üzletág első háromnegyed évét 2016-ban: hogyan zajlott eddig az üzleti év, összességében hogyan minősítenéd az üzletági eredményeket? 

 

Azt gondolom 2016-ot az ICT üzletág történelmének egyik legváltozatosabb éveként fogjuk említeni, ugyanakkor ezt figyelembe véve egy sikeres és nagyon értékes évet fogunk magunk mögött hagyni. Az év elején rögtön egy jelentős változással kellett szembenéznie az üzletágnak, ugyanis vezetőváltással kezdtük az esztendőt, minek okán én kerültem a vezetői székbe. A váltással egy időben a vállalat menedzsmentje arról is döntött, hogy a megújulás, az üzleti eredmények fejlődése érdekében organikus szervezetfejlesztési programot hajt végre. A szervezetfejlesztés zajlik, üzletágon belül és üzletágak között fejlesztési projektek futnak, melyek gyakorlatilag minden stratégiai területet (HR, marketing, termék, sales, szociális szféra, folyamatok, költségek) érintenek, ugyanakkor emellett feladatként jelent meg, hogy a működés költségeit igazítsuk az eredményességhez. Ma egy átalakuló szervezetet látunk, mely önállóan, belső motivációból akar megújulni, hogy piacán még sikeresebb lehessen, és ehhez jó alapot adhatnak azon üzletek, melyek a 2017. évre már most részletesen elő vannak készítve és ki vannak ajánlva.

 

Említetted, hogy év elején kerültél az üzletág igazgatói posztjára. Milyen kihívásokat láttál magad
előtt, amikor elfoglaltad ezt a pozíciót? Hogy látod, sikerül(t) ezekkel megbirkózni?

 

A kihívás, amit akkor láttam, továbbra is él, ez az említett szervezetfejlesztés véghezvitele. Ennek köszönhetően az üzletág egyre jobban energizálja önmagát és hiszem azt, hogy 2017-et már teljesen megújult szemlélettel kezdi meg és lesz rendkívül „harapós”. Annak különösen örülök, nagy eredmény, hogy a csapat az év során három igen kiváló üzletfejlesztőt (sales) tudott igazolni.

 

Számos neves gyártóval áll kapcsolatban az ICT üzletág. Hogyan alakultak az egyes partnerségi viszonyok, milyen eredményekről tudsz beszámolni ezen a területen?

 

Az Enterprise több mint húsz gyártót ölel fel, és ezeknél a gyártóknál szinte mindenhol legalább Silver (vagy azzal egyenértékű) partnerségi szinten állunk.


Az év során megerősítettük egyébként is szoros kapcsolatunkat egyik legfontosabb gyártónkkal, a Unify-jal. Részt vettünk Barcelonában a Unify globál konferencián, ahol az is kiderült, hogy világszinten a közel tízezer partnerből a szakmai minősítések alapján a top 250-be tartozunk. A Unify kilenc szintű ranglétrát tart partnerségi viszonylatban, társaságunk a legmagasabb, Master 3 kategóriába tartozik. Ezt meg kívánjuk és meg fogjuk tartani 2017-re is, amellett hogy a logisztika disztribúciós láncba sorolásával a közvetlen kiszolgálásunk megszűnik.

 

Jelentős értékű és műszaki komplexitású projekteket tudtunk lezárni az egészségügyi szektorban is, ami azt eredményezte, hogy másik meghatározó gyártónknál, az Extreme Networks-nél partnerségi szintet léptünk, így az ő esetükben társaságunk immár a Platinum kategóriát érdemel. A legmagasabb Diamond szinthez 2017-ben egy campus network, vagy IP exchange megoldás értékesítésre szükségük lenne.

 

Amellett, hogy az üzletág fókuszunkban a távközlési és informatikai infrastruktúrák szállítása és üzemeltetése áll, fontos az is, hogy a vezető szoftvergyártók termékeit a lehető legjobb, legmagasabb tudásszinttel képviseljük. A Microsoft termékeivel sok projekten dolgozunk, és azon túl, hogy futó Silver partnerségünk megújításra került, kollégáim a Gold szint felé is kacsintgatnak már a megfelelő specializációkban.


Kevesen tudják, de kábelezési rendszerek szállításában is komoly partnerséggel bírunk, a mentési rendszerek területén megújult a Veeames kapcsolatunk, valamint fejlesztjük partnerségünket a HP-val és a Huawei-jel is. A magyar piacon SAP szállítók vagyunk, méghozzá a legmagasabb Gold szinteken. Igyekszünk mindig figyelni azokat az üzleti lehetőségeket, amelyek segítségével erősíteni tudjuk már meglévő partnerségeinket, vagy akár nyitni tudunk új kapcsolatok felé.

 

Van esetleg olyan 2016-os projekt, amelyet kiemelnél sikeressége okán, amelyre különösen büszke vagy?

 

Sok olyan projektünk van, amelyre büszke vagyok, de talán az egyik legkiemelkedőbb a Corinthia Hotel Budapest teljes telefonhálózatának korszerűsítése volt. A komplex feladat megvalósítása mellett ötéves üzemeltetési szerződést kötöttünk a hotellel, mely a kiszolgálásunk és rendelkezésre állásunk minőségét bizonyítja. A mai piacon ötéves kontraktusok meglehetősen ritkák és komoly bizalmi viszonyt feltételeznek. Hasonló volumenű projekt az Országos Onkológiai Intézet teljes telefon infrastruktúrájának felújítása, melynek záró munkálatai folyamatban vannak.

 

A portfóliótok tekintetében volt jelentősebb változás 2016-ban? Van már tervetek a kínálatotok alakítására a jövő évre vonatkozóan? 

 

Portfólió fejlesztést tekintve a 2017-es év jelentős változást kell, hogy hozzon. Szeretnénk az informatika oldalon bevezetni néhány olyan gyártót és műszaki megoldást, amelyek eddig nem voltak jelen az Enterprise Group életében. Ilyen terület többek között a terheléselosztók, a DDOS megoldások és az MDM, ezen igényekkel újabban egyre többet találkozunk a piacon, és szeretnénk minél jobb válaszokat adni ügyfeleinknek a felmerülő kérdésekre. Amivel már az idén sokat foglalkoztunk, az UC területe, megvoltak az első sikeres értékesítéseink Polycom videokonferencia rendszerrel, ezt az irányvonalat – beleértve a Microsoft Skype for Business megoldásának integrálását is – szeretnénk tovább erősíteni az év végén, a következő év elején.

 

Több csapatépítő eseményről is hallani ICT üzletágon belül – mesélj kicsit az „ICT csapatszellemről”, a munkahelyi légkörről és ennek hatásairól!

 

Amellett, hogy az év szervezeti kihívásokkal indult, azért az Enterprise ICT csapatáról elmondható, hogy egy kiváló kollektíva, kiváló munkatársakból. Februárban a csapat egy része emlékezetes síhétvégét töltött el Ausztriában. Áprilisi horgászversenyünkre ki a peca, ki a főzés, ki a szervezés, ki a szórakoztatás képességével érkezett. Ügyfélélményért felelős csoportunk rendre szervezi az összetartást erősítő közös esti meetingeket. Ezt az energiát kell a szervezetfejlesztésnek sokszoroznia. A munka öt témakörben zajlik, a munkatársak a fejlesztési területeken projekteket alapítanak. Gondolkoznak azon, hogy az (egyébként gyönyörű) irodai környezetünket hogyan tudnánk úgy alakítani, hogy az a csapatmunkát és az egyéni munkát még jobban támogassa. Kiemelt téma, hogy az oktatási tevékenységünket mivel tudnánk jobbá tenni, míg van olyan csoportunk, amely kifejezetten a szociális működésért felel. Hozzájuk tartoznak a szervezett csapatépítések és az önkéntes közösségi programok. Projektcsoport alakult arra, hogy a fentebb már említett rendkívül sok gyártó vonatkozásában a stratégiánkat folyamatosan értékelje, míg egy munkacsoport az üzletági és vállalati szintű munkatársi elismerés fejlesztésért felel.

 

Az Enterprise Groupnál azt gondoljuk, hogy a futó komplex szervezetfejlesztési folyamat bír a legnagyobb szereppel a 2017. év sikerességében. Rendkívül fontosak a partnereink, a gyártói minősítéseink, portfóliónk szélessége és diverzitása, de a siker legfontosabb tényezője mégiscsak a munkatársak önmegvalósítása lesz, mely összességében átfogóan érinti a vállalati (eredményességi),
közösségi (szociális), és fejlődési (szellemi) területeket.

 

 Olvassa el a szeptemberi Hírmondó további cikkeit

 

Sajtókapcsolat
Kommunikációs partnerünk a Corpus Communications Kft.
Corpus Communications
1037 Budapest, Szépvölgyi út 141.
Tel: +36 1 321 1516    Mail: virag.csorbai@corpuscom.hu    Web: corpuscom.hu

Hírek

Letöltés

Kérjük, töltse ki az űrlapot a szakmai anyag letöltéséhez.

* kötelező mezők