esettanul-
mányok

esettanul-
mányok

esettanulmányok

A Siemens Solid Edge tervezőszoftver bevezetése és használata a termelésben a Polyduct Zrt.-nél

2016-10-17


A hazai műanyag feldolgozás meghatározó szereplőjeként számon tartott, nádudvari Polyduct Zrt. a cégen belüli, valamint az üzleti partnerekkel történő kommunikáció erősítése, a gyorsabb és hatékonyabb termékfejlesztés, és így végső soron a hazai és nemzetközi piaci jelenlét fokozása érdekében döntött a Siemens Solid Edge tervezőszoftver bevezetése mellett. A szoftver használatával elért eredmények már most kézzelfoghatók.

 

Az 1992-ben alapított, Egri Tibor, vezérigazgató által irányított, Hajdú-Bihar megyei középvállalkozás azon kevés magyarországi cég egyike, amely ún. rotációs műanyagöntési technológiával állít elő nagyméretű, üreges termékeket, mind a hazai, mind a nemzetközi piac számára.

 

 

A rotációs öntés során hőre lágyuló műanyagok feldolgozása történik meg oly módon, hogy a speciálisan erre a feladatra kifejlesztett szerszámba por vagy folyékony állagú műanyagot öntenek, majd a szerszámot egy kemencében felmelegítik, és két egymásra merőleges tengely körül forgatják egészen addig, amíg a műanyag megolvad, és felveszi az öntőforma alakját.

 

A Polyduct Zrt. az évek során egy olyan egyedi műanyagöntési technológiát fejlesztett ki, mely kiválóan alkalmas nagy kiterjedésű és súlyú üreges testek kis- és közepes sorozatszámú gyártására, méghozzá rendkívül változatos formában.

 

A cég a műanyag termékek legyártása mellett foglalkozik az azokba beépítésre kerülő fém alkatrészek előállításával és kapcsolódó szerszám (öntőforma) készítéssel is.

 

 

Több mint 200 saját fejlesztésű termékével a társaság elsődlegesen a közmű-, környezetvédelmi és önkormányzati piacon van jelen, forgalmazott termékei között a víz- és csatornahálózatok aknáitól kezdve, a szelektív hulladékgyűjtő edényeken, komposztálókon keresztül, egészen a közterületi bútorokig, játszótéri és forgalomterelő eszközökig bezárólag, sok mindennel találkozhatunk. Saját fejlesztésű termékeinek gyártása mellett a Polyduct Zrt. nyitott a speciális megrendelői igények szerinti egyedi darabok előállítására is.

 

A termékportfolió megfelelő (fotórealisztikus) formában történő bemutatása, megjelenítése volt az egyik ok, ami miatt a társaság a Siemens Solid Edge szoftverének bevezetése mellett döntött, hiszen a szoftverben elkészített 3D CAD modellek segítségével a korábbiaknál sokkal jobb minőségű, pontosabb prezentációk és termékdokumentációk készítésére nyílik lehetőség.

 

 

Mindazonáltal a 3D CAD modellek és CAD adatok használata nem csupán a potenciális megrendelők „elérését”, megnyerését teszi könnyebbé, ugyanilyen lényeges, hogy a Solid Edge napi szintű alkalmazásával a cégen belüli, a tervező és gyártó részleg közötti kommunikáció is rendkívüli mértékben felgyorsul, a munkatársak most már a „modelleken keresztül” kommunikálnak egymással, mindez pedig, értelemszerűen, a termékfejlesztési folyamat lerövidülését eredményezi.

 

A belső kommunikáció megkönnyítése mellett a szoftver használatának további előnye, hogy a megrendelő a megtervezett terméket – legyártása előtt – immár nemcsak műszaki rajzon, hanem 3D CAD modellként is megismerheti, jóváhagyhatja.

 

 

Végül említést kell tenni a szoftver mögött álló, a Siemens PLM Software partnere, az Enterprise Group által biztosított kivételes képzési és technikai támogatásról is, melynek köszönhetően a Polyduct Zrt. mérnökei rövid idő alatt elsajátították a szoftver használatát, illetve azóta is, bármilyen felmerülő kérdés, probléma esetén azonnali válaszra számíthatnak.

 

Jónás Dávid, a társaság fejlesztési csoportvezetője elmondta, az innováció és folyamatos termékfejlesztés mellett elkötelezett cég tervei között szerepel a Solid Edge tervezőszoftver alkalmazási körének bővítése, így azt a jövőben technológusok is tudják majd használni, „ezáltal könnyítve és felgyorsítva a tervezés folyamatát”.

 

Forrás: www.cnc.hu

Sajtókapcsolat
Kommunikációs partnerünk a Corpus Communications Kft.
Corpus Communications
1037 Budapest, Szépvölgyi út 141.
Tel: +36 1 321 1516    Mail: virag.csorbai@corpuscom.hu    Web: corpuscom.hu

Hírek

Letöltés

Kérjük, töltse ki az űrlapot a szakmai anyag letöltéséhez.

* kötelező mezők