eHEALTH üzletág

XIX. Magyarországi Egészségügyi Napok

ehealth

XIX. Magyarországi Egészségügyi Napok

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) 2012. október 3. és 5. között tartotta Magyarországi Egészségügyi Napok című hagyományos rendezvényét Balatonfüreden, immár tizenkilencedik alkalommal. A konferencián kivétel nélkül szakmájuk világszerte elismert, nagytekintélyű tudósai és az EGVE új és leköszönő elnökei tartottak előadást. A szakmapolitikai fórumon pedig a tárca felelős vezetője, Dr. Szócska Miklós tájékoztatta a résztvevőket az egészségügyben 2013-ban várható fejleményekről.

Az idei évet az UNESCO Szentágothai János professzor emlékének szentelte, ezért a konferenciát "A magyar agy" jegyében szervezték. Ehhez kapcsolódóan az Enterprise Group, a konferencia egyik szponzoraként, a témához illő játékkal kedveskedett a megjelenteknek: ennek során a neves magyar professzor életével és munkásságával kapcsolatos furfangos kérdésekre kellett válaszolni. A nyereményjátékban, a legalább három helyes választ leadók között Dr. Ari Lajos, az EGVE leköszönő elnöke értékes nyereményt sorsolt ki rendezvény zárónapján. Az Enterprise Group-ot dr. Pásztohai Sándor, a Software üzletágunk új vezetője képviselte az eseményen.

Letöltés

Kérjük, töltse ki az űrlapot a szakmai anyag letöltéséhez.

* kötelező mezők