eHEALTH üzletág

Nehéz volt, de megcsináltuk

Nehéz volt, de megcsináltuk

Az Uzsoki utcai Kórházban 2017 júliusában került bevezetésre az Enterprise Multi Medikai Alkalmazás (EMMA). A 868 ágyon gyógyító, az aktív ellátás szinte minden szegmensét lefedő, krónikus és rehabilitációs osztályokkal is rendelkező fekvőbeteg ellátó intézmény vezetőségének célja egy korszerű, integrált medikai rendszer bevezetése volt, melyhez megfelelő partnert az Enterprise Groupban találtak.  A váltás olyan HR és menedzsmenti kérdéseket is felvetett, melyekre csak alaposan átgondolt stratégia és annak módszeres megvalósítása révén volt adható valódi válasz, melyekről Dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki utcai Kórház főigazgatója osztja meg tapasztalatait az olvasóval.

 

Melyek a leginkább fájó pontok egy kórház üzemeltetésében?

 

Egy kórház is üzem valahol, melyet vezetni, irányítani kell, és minden más üzemhez hasonlóan számos problémával küzdünk. Az elmúlt években, hónapokban végbemenő forrásbevonás dacára az egészségügyben még mindig komoly hiány van, melyhez mindennapos szakmai és infrastrukturális kihívások is társulnak. Mindezek ellenére alapvetően azt gondolom, hogy az Uzsokiban rendben mennek a dolgok,  magas színvonalon és jól gyógyítanak a kollégák.

 

Ficzere Andreakép forrása: eco.hu

Tudja-e segíteni az informatika az orvosszakmát?

 

Egy kórház életében fontos, hogy tudjunk haladni a korral és képesek legyünk megfelelni az elvárásoknak, technológiai változásoknak is. Utóbbiak közül az egyik legfontosabb az informatikai megoldásoknak a bevezetése, hiszen ez kell ahhoz, hogy gyógyítsunk és ahhoz is, hogy adminisztratív szempontból tehermentesítsük a kollégákat. Az informatika meg kell hogy teremtse azt a komfortos környezetet, ahol jól tudnak a munkatársak dolgozni. Az lenne a célunk, hogy nekik semmi mást ne kelljen tenni, csak a betegekkel foglalkozni, csak gyógyítani, melyhez megfelelő IT infrastruktúrára van szükség.

 

Milyen akadályokkal kellett megküzdenie a váltás során?

 

Egy új kórházi informatikai rendszer tervezése során oda kell figyelni arra, hogy megtartsuk az egyensúlyt a munkatársak vágyai és a napi működtetés logikája közt. A váltás célja az volt, hogy egy olyan jól használható HIS legyen a kezünkben, mely egyszerűsíti a folyamatokat és egy mederbe tereli az ellátás módját és színvonalát, mely együtt járt néhány jól megszokott, rutin metódus átalakításával és újak bevezetésével is, mely érzékenyen érintette a benne részt vevő személyeket is. Ez már szervezetfejlesztési kérdés volt, s néhány hónap távlatából azt gondolom, talán hagyhattunk volna egy kicsit több időt a felkészülésre.

Mindezek mellett úgy látom, hogy sikerrel vettük az akadályokat és nagyon jó a végeredmény.

 

Az Enterprise Group 3 hónap alatt közel 700 munkatárs oktatását végezte el az intézményben. Hogyan jellemezné a közös munkát és a támogatást, melyet az integrátortól kaptak?

 

Az Enterprise Grouppal a kollégák zömének jók a tapasztalatai: rugalmasak, odafigyelőek és látszik rajtuk az igyekezet, hogy nekik is fontos az, hogy a kezükből kikerülő termék piacképes legyen. Közösen gondolkozva hoztuk létre azokat a megoldásokat, melyek valóban segíteni fogják a munkánkat. Azt gondolom ez az időszak egészséges mértékben felrázta az intézmény működését, s ebben a közegben az Enterprise dolgozói elfogadóak voltak, figyeltek ránk.

 

Hogyan jellemezné az utat, mely a döntés meghozatalához vezet?

 

A folyamatban kulcskérdés, hogy a váltást alaposan előkészítsük. Meg kell vizsgálni többek között a kórház igényeit, milyen orvosi tevékenység folyik, milyen a dolgozói összetétel, mekkora gyorsaságra van szükség, a rendszerben résztvevő eszközöket és a felhasználói csoportokat is fel kell mérni. Mindezek figyelembe vételével kell meghozni a döntést, mely egy olyan új HIS rendszer felé mutat, amit nem a régihez igazítunk, hanem a jövőbeli tervekhez adaptálunk, majd elfogadtatunk a dolgozókkal. Egy ilyen változás véghezvitele a vezető felelőssége: ő a csapatért és a betegekért is van. A fejlesztés során bevontuk a kollégákat a paraméterezésbe, hiszen az ő igényeiknek is meg akartunk felelni, megtartva egy egészséges egyensúlyt a tekintetben, hogy mennyire lehet őket terhelni és ezáltal kivenni a napi munkából.

Akkor tartok sikeresnek egy ilyen változást, ha menetrend szerint megy végbe és a felhasználó az átkapcsoláskor „csupán” néhány új színt, ikont vesz, mert ez azt jelenti, hogy a rendszer nem akadályozta a működést és minden az elvárások szerint zajlik.

 

Mit várt el az új HIS rendszertől, az EMMA-tól?

 

A kórházi rendszernek olyannak kell lennie, hogy minden információt pillanatokon belül és megfelelően, megbízhatóan a menedzsment elé tudjon tárni. Egy jó HIS rendszernek, mint amilyen az EMMA is, már önmagában része kell, hogy legyen a vezető információs vagy kontrolling rendszer, mely nélkül 2018-ban nem lehet kórházat üzemeltetni.

 


 

Az Uzsoki utcai Kórházban bevezetett új EMMA funkciók:

 

  • Új előjegyzési rendszer
  • Mammográfia modul
  • Műtéti előjegyzés és műtéti tervezés
  • EMMA GO! – külső háziorvosi, szakrendelői, labor beutalók elektronikus továbbítása EMMA rendszerbe
  • Kemoterápiás protokoll funkció
  • Diagnosztikákon Munkalista funkció
  • Kialakításra került a medikai és a vezetői információs rendszer közti kommunikáció
  • A medikai rendszer cserével párhuzamosan megtörtént a labor és a gyógyszertári rendszer csere is, ezzel biztosítva az eddigi integrált működést

kép forrása: eco.hu

Letöltés

Kérjük, töltse ki az űrlapot a szakmai anyag letöltéséhez.

* kötelező mezők