plm események

plm események

Konzultációk

Konzultációk

Konzultációk

dátum

téma

Október 14 - 16
Solid Edge halaldó ismeretek képzés

A haladó konzultációnak nem előfeltétele, hogy a hallgató korábban részt vegyen az alap oktatáson, de rendelkeznie kell napi szintű szoftverhasználati és tervezési tapasztalattal.

Ennek felmérésére az értékesítő kollégák nagy gondot fordítanak, hogy lehetőség szerint hasonló szinten lévő ügyfelek vegyenek részt a képzésen, ahol az előirányzott anyagot elsajátítása segítséget nyújthat a tervezési feladataik gyorsabb elvégzéséhez.

A hallgatók - ebben a három napban - a szükségszerű ismétlés után, olyan területekre kapnak betekintést a gyakorlatias faladatokon keresztül, mint az alkatrészcsaládok használata, a top-down tervezési folyamat alkalmazása, a szinkronmodellezés napi munkába illesztése.

Ez az a fórum, ahol a résztvevők megoszthatják gondolataikat, feltehetik a munkahelyi használat során felmerült Solid Edge-el kapcsolatos kérdéseiket, amelyre az oktatóval közösen keresnek megoldásokat. 

Október 28 - 30
EDGECAM 5-tengelyes marás alapismeretek képzés

 

Maró-esztergáló szerszámgépek sokféleképpen használhatóak, sokkal rugalmasabbak és több mindenre képesek más szerszámgép konfigurációkhoz képest. Az ilyen szerszámgépek általában több tengelyesek, felső és alsó revolverfejesek, CYB tengelyesek és segédorsóval is rendelkeznek.

 

Az Edgecam a legújabb forgácsolási technológiákat és megmunkálási ciklusokat alkalmazza és kínál hozzájuk folytonos 4/5-tengelyes beállításokat.  A legtöbb iparágnak egyre jobban szüksége van ezekre a beállítási lehetőségre.

 

A háromnapos tanfolyam keretében megtanítjuk a folytonos 5-tengelyes megmunkálási stratégia választék használatát. Például miként alakítsunk ki zsebfalat (SWARF) marással, vagy hogyan végezzünk felületcsoport simítást.

November 04 - 06
EDGECAM testalapú marás alapismeretek képzés

A konzultáció során a résztvevők megismerhetik az Edgecam szoftver felhasználói felületét valamint a testreszabási lehetőségeit. Megmutatjuk milyen módon kell az egyszerű alkatrészek testmodelljeit beolvasni valamint előkészíteni a megmunkáláshoz.

A tematika részét képezi még a marógépválasztás, megmunkálási alapjellemzők megadása, az egyszerű marómegmunkálások testmodell alapján valamint szimulációs gyakorlat, CNC program- és gyártási dokumentáció elkészítése is.

November 18 - 20
Solid Edge alapismeretek képzés

A háromnapos konzultáción részt vevő ügyfeleink olyan alkalmazott tudást kapnak, amely segítségével azonnal be tudnak kapcsolódni vállalatuk tervezési folyamataiba függetlenül attól, hogy előtte volt-e Solid Edge-es tudásuk. A képzés során megismerkednek a Solid Edge filozófiájával, miközben iparban előforduló feladatokat oldanak meg, hogy felmerülő kihívásokra ezen a szemüvegen keresztül tekinthessenek rá. A kellően erős alapok lerakása során az alkatrészmodellezés, lemezalkatrész modellezés, szereléstervezés és műhelyrajz készítés van a fókuszban.

November 25 - 27
EDGECAM esztergálás alapismeretek képzés

A konzultáció során megmutatjuk hogyan kell a programban kiválasztani az esztergagépet és megadni a megmunkálási alapjellemzőket. Foglalkozunk továbbá a testmodellek beolvasása témakörrel valamint ezen testmodellek szerkesztésével és megmunkáláshoz való előkészítésével. Megismerheti az testmodell alapján történő egyszerű esztergáló megmunkálásokat, műveletekkel és ciklusokkal együtt valamint a forgószerszámos megmunkálásos műveleteket és ciklusokat. A konzultáció végén a megmunkálás szimulációjával valamint a CNC program- és gyártási dokumentáció készítéssel foglalkozunk.

Október 11
EDGECAM 2024.1 újdonságok konzultáció

Az EDGECAM 2024.1 verziója megjelenése kapcsán frissítési konzultációt hirdetünk meg, amelyen bemutatjuk az EDGECAM legutóbbi verzióinak frissítéseit.

A résztvevők megtudhatják, hogy feladataikra milyen megoldásokkal szolgálnak az új fejlesztések, ezért érdemes cégenként minimum 1 kollégának részt vennie a konzultáción. A konzultációra mindenkinek külön számítógépet, valamint étkezést biztosítunk.

 

Jelentkezés

Konzultációk

Helyszín: Enterprise Group - 1138 Budapest, Váci út 117-119. A épület (6. emelet)

Megoldásaink hatékony bevezetéséhez és alkalmazásához elengedhetetlennek tartjuk a felhasználók szoftverismeretének folyamatos fejlesztését, beleértve az elinduláshoz szükséges CAD/CAM/CAE alapismeretek, továbbá a területfüggő haladószintű ismeretek, és az új szoftververziókban megjelenő hatékonyságnövelő új funkciók elsajátítását. Egyedi speciális tervezési/technológiai igényekhez cégreszabott, akár a szoftverhasználaton túlmutató tervezéstechnikai, megmunkálás technológiai konzultáció javaslunk.

 Cégre szabott konzultációk

A cégre szabott konzultációkat azon ügyfeleinknek ajánljuk, ahol egy cégtől többen szeretnének eljönni képzésre és csak az ő területükön felmerülő kérdések megoldásai foglalkoztatják, hogy a napi tervezési folyamatok egyszerűbbé váljanak. Ezen konzultációtípus választása esetén mind a témakör, mind az időtartam rugalmasan kezelhető, figyelembe véve a felhasználói igényeket a minél nagyobb hatékonyság érdekében.

 

A képzés előtt egyeztetjük a felmerülő igényeket, témaköröket, amelyek a vezetett gyakorlatokon cégspecifikusan megoldásra kerülnek. Tapasztalatok alapján a kérdés, kérdést generál, így az előre eltervezett témakörhöz képest egy bővebb tudásanyaggal térnek haza a hallgatók. A testreszabott konzultációk általában online, illetve egyeztetés alapján az ügyfél telephelyén kerülnek megtartásra, ebben az esetben biztosítani tudunk mobil munkaállomásokat a képzés idejére. 

 

Cégre szabott konzultációkat az ügyfél telephelyén és budapesti oktatótermünkben tudunk tartani. Helyszíni konzultáció esetén is biztosítani tudjuk a hardverfeltételeket, azaz projektort és mobilmunkaállomásokat a képzés idejére. Igény esetén online formátumban is tudunk konzultációt tartani.

 

Online konzultáció menete:

  • A konzultáció webkonferencia keretében történik, a belépésre vonatkozó technikai részleteket emailben előzetesen megküldjük.
  • Az előre összeállított feladatokat közösen elvégzi minden résztvevő, egy időben folyamatos magyarázat mellett. Mindeközben a lépések nyomon követhetők az előadó megosztott képernyőjén is.
  • A konzultáció alatt a kérdéseket akár szóban akár chat ablakban is lehet jelezni, illetve probléma esetén képernyőváltással a konzultáció vezetője segítséget nyújt az adott feladatnál, amelyet mindenki a saját képernyőjén követhet.
  • Az online konzultációhoz ajánlott két monitor (vagy TV, projektor) használata, szimulálva a helyszíni képzést.

 

Oktatási referens:

 

Zsiga Erika

Telefon +3670 508 41 03

E-mail: zsiga.erika@enterprisegroup.hu 

 

 

A konzultációs anyag az Enterprise Communications Magyarország Kft. szerzői jogi műve és egyben üzleti titka, ami polgári-és büntetőjogi védelem alatt áll. Annak bármilyen felhasználása (pl.: rögzítés, tárolás, terjesztés, hozzáférhetővé tétel) jogsértő, és sérti az oktatásban résztvevő személyek személyiségi jogait.

 

A 6 órát meghaladó célirányosan kompetenciakialakításra vagy -fejlesztésre irányuló és szervezetten megvalósuló oktatásokat és képzéseket a képző cég köteles lejelenteni a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerbe.

A személyes adatai megadásával a képzésben résztvevő személy tudomásul veszi, hogy a képzésben való részvételhez a 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről (Fktv.)  21. §- ában foglalt személyes adatok megadása kötelező.

A képzésben résztvevő tudomásul veszi, hogy Képző Intézménynek a résztvevő megadott személyes adatait az Fktv. 15. § szerinti adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítésének során a felnőttképzési adatszolgáltatási rendszerbe (FAR)  rögzítenie kell.

 

Letöltés

Kérjük, töltse ki az űrlapot a szakmai anyag letöltéséhez.

* kötelező mezők